Kedves Ajkaik!
Idén is megrendezésre kerül az Ökumenikus gyertyagyújtás melyre mindenkit szeretettel várnak az ajkai történelmi egyházak.
Az esemény részletei az alábbi plakáton láthatók. (A képre kattintva nagy méretben is megjeleníthető.)
2008. november 25., kedd
2008. november 7., péntek
"Szent Anya üdvözlégy!"
Október 11.-én szombat reggel korán indultunk Máriabesnyőre, ahol bepillantást nyertünk a Nagyboldogasszony Bazilikába. A templom Beer Miklós váci püspök úr segítségével kérelmet nyújtott be, hogy a templom megkapja a Basilica Minor címet. A krisztusi helytartó (XVI. Benedek pápa) ezt jóváhagyta. A t
emplomot gróf Grassalkovich Antal építette a 18. sz.-ban (elkészül: 1761 augusztus 14.-én).A templom túl kicsinek bizonyult. Az évek során
egyre látogatottabb lett. A gróf elhatározza, hogy kibővíti a templomot. Megépült a családi kripta és a mos
tani alsótemplom. E föle építették a templom bővítését, melyet egy nyaktaggal kapcsoltak a kápolnához. A templomot 1771 március 17.-én szentelték fel.
A kora délutáni órákra Mátraverebély-Szentkútra robogott a busz. Ahol a szállás elfoglalása után egy rövid kegyhelyismertetőben volt részünk. A hely 2006-ban nemzeti kegyhellyé lett nyilvánítva. 1926 XI. Pius pápa az év minden napjára teljes búcsút engedélyezett Szentkúton. Mennyezeti festmények készültek Stoffek Alvin által. Két mellékoltárkép Hollós Endre által. 1944. december 17-én Szentkútra érkeznek a németek rá három napra az oroszok is. Harcok folytak és minden mozdítható dolog eltűnt. 1950: a szentkúti kegyhely lelkészség lett. 1999-ben a Loudse-i barlang előtt kiépítik a miséző helyet. Este misét tartottak melyen örömmel vettem részt én és ministráns társaim is. Este egy szentségimádás vette kezdetét, melyen sokan részt vettek a késői időpont ellenére is. Vasárnap reggel a szállás elhagyása után, ünnepi szentmise volt melyet Ternyák Csaba egri érsek celebrált. A szentmisén számtalan zarándok vett részt. Az eucharisztikus együttlétete szentséges körmenet, a teljes búcsúért való imádság és a kegytárgyak megáldása zárta.
Délután Egerbe érkeztünk, ahol megnéztük a Város a
város alatt című kiállítást, mely az egykor érseki pincerendszert mutatja be, ami az ország hét csodájának egyike. Itt tárolták a borok tizedét mely az egyházi adó tizedét jelentette. A Gyöngyöstől Munkácsig terjedő területen ez 11-12 millió liter bort jelentett. A pincerendszer 3 km hosszan nyúlt a város alatt, melynek legszebb része az oszlopos terem ahol, 7x7 pinceág sakktáblaszerűen hálózza be a teret.
Utunk végét a Szépasszony Völgy jelentette ahol lehetőség nyílt a borkóstolásra és vételre. Bakó Ferenc néprajzkutató szerint a Szépasszony az ősvallás egyik istenasszonya volt Vénuszhoz hasonló alak a szerelem istennője.
Az esti órákban indultunk haza a rövid ám élményekkel gazdag zarándokútról.
Szöveg: Kiss Zoltán; Fotók: Horváth Anna
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
